A kukorékoló ganajtúróbogár

2015. november 19. - Mesemondó Barnabás

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy életvidám és érdeklődő kis ganajtúróbogár. A szüleivel lakott egy tanya mellett, jó szomszédi kapcsolatot ápolva a környéken élő állatokkal. Az emberek nem is tudtak róluk, de a tyúkok, kecskék, malacok mind a barátaik voltak.

A világ tele volt csodával, de a bogárgyereknek sok minden tilos volt. „Ne menj egyedül játszani a rétre, mert elvihet egy madár!”, „Ne legyél kíváncsi, mert könnyen bajod eshet!”. A kis ganajtúró számtalan ilyen mondatot hallott nap, mint nap. Egyszer vette a bátorságot, és feltette a nagy kérdést apukájának.

- Apa, mikor nem lesz már ennyi minden tiltva?
- Akkor, kicsikém, ha már felnőtt leszel. Akkor majd azt csinálsz, amit csak akarsz.
- És apa… mikor leszek felnőtt?

Erre a kérdésre az apukája elgondolkozott egy kicsit, majd azt felelte:

- Fiam, minden ganajtúróbogár életében eljön az idő, amikor megtanulja egy másik állat hangját. Amikor már úgy tudsz utánozni valamilyen állatot, hogy azt hallva összekevernek vele, akkor leszel felnőtt. Ez már csak így megy.
- Apa, te milyen állat hangját tanultad meg?
- Én, fiam, a halakat tudom utánozni.
- Én is akkor megtanulhatom a halak hangjait?
- Sajnos fiam, nem szabad ugyan azt tanulni, amit a szüleid tanultak, mindenképpen más állatot kell választani. De fel a fejjel, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb felnőtt leszel.

A kis ganajtúró serényen gondolkodott, hogy milyen állathangot tanuljon meg. Eszébe sem jutott, hogy apukája nem gondolta komolyan, amit mondott, hanem csak viccelt. Annyira izgatott volt, annyira felnőtt akart lenni, hogy a kis bogár egész éjjel ébren volt, és az állatokon gondolkozott, hogy melyiknek milyen hangja van. Mit tanuljon meg? Brekegni? Vagy nyávogni?

bug_n_cock2.pngMár hajnalodott, de a kis bogár még mindig ébren volt. Hirtelen megszólalt a kakas. Kukurikú! Kukurikú! Kukurikú! A kis ganajtúróbogár azonnal tudta, hogy ezt a hangot akarja megtanulni. Kukorékolni fog! Ezzel a gondolattal álomba is szenderült, mosollyal az arcán.

A következő napokban már el is kezdett szorgosan gyakorolni. Órákat próbálkozott minden nap, még játszani is kevesebbet játszott, csak hogy végre felnőtt lehessen. Egy hét múlva, amikor már valami kis hangot ki tudott adni – ami azért még messze volt a kukorékolástól, de egy bogártól már ez is csodás volt -, megkereste a kakast.

- Szia kakas! Meg akarok tanulni kukorékolni. Leszel a tanítóm?
- Szia öcskös! Persze, tanítalak én! De persze nem ingyen. Tudod, a pipik itt a tisztaságra buknak, de én nem vagyok az a takarítós fajta. Te úgyis mondhatni szarral gurigázol, szóval mondom mi lesz. Te minden nap szépen eltakarítod a kakit a kakasketrecből, így a pipik majd jobban buknak rám. Cserébe tanítalak, öcskös. Megfelel?
- Igen! Köszönöm!

Nagyon örült a kis ganajtúróbogár. A kakas stílusa kicsit egyedi és szokatlan volt neki, de hamar megszokta. Attól a naptól kezdve a kakasketrec minden nap tiszta volt, és a kukorékoló-órák is megkezdődtek.

Két hét múlva a gazdasszony pont ki akarta takarítani a baromfiudvart, amikor meglepve látta, hogy tiszta. Azt hitte, hogy székrekedése van a kakasnak, ezért fél napon keresztül nézte, hogy pottyant-e. A kakas pottyantott rendesen, nem volt semmi gondja ezzel. A gazdasszony ezért azt hitte, hogy a férje takarította ki a ketrecet. Másnap reggel ezért finom reggelit vitt neki az ágyba. A gazda nem tudott az egészről semmit sem, ő úgy gondolta, hogy a 35 évi házasság alatt végre kiérdemelte ezt a jó bánásmódot. De hagyjuk is az emberek furcsa világát, térjünk vissza a kukorékolni tanuló bogarunkra.

A kis ganajtúró jól haladt a tanulással, mígnem három hét és négy nap múlva, egy csöndes estén ráérzett a kukorékolás lényegére, és mindenki nagy ámulatára tökéletes kakassággal adta ki a megfelelő hangokat. Kukurikú! Kukurikú! Kukurikú!

Épp sötétedett, egyes állatok már elmentek aludni. Pár juh álmos szemekkel nézett fel.

- Már reggel lenne? De hát még csak most aludtunk el! Ilyen gyorsan eltelt az éjszaka?

Kis bogarunk nagyon büszke volt magára. Megköszörülte a torkát, és még egyszer bemutatta újdonsült tudományát. Kukurikú! Kukurikú! Kukurikú!

A tyúkok is nézegettek, hogy új kakas van-e valahol, pedig ők nem hallottak róla. A kis ganajtúró futott haza, és szülei szobájába köszönés nélkül berontva azonnal rákezdett: Kukurikú! Kukurikú! Kukurikú!

Szülei kerek szemekkel bámultak, megszólalni sem tudtak meglepetésükben. Fiuk ezért újra bemutatta: Kukurikú! Kukurikú! Kukurikú!

Apukája végül elmosolyodott, és azt mondta:

- Gratulálok, fiam! Tökéletesen elsajátítottad a kakasok hangját, és bebizonyítottad, hogy megtévesztésig hasonlít az igazira. Mától felnőttnek számítasz.

A kis bogár nagyon büszke volt magára, elégedetten ment aludni. Bár már megtehetett mindent, azért még sokáig hallgatott szülei óvó tanácsaira.

 

Gondolhatnánk, hogy ez a történet vége, pedig van még folytatás. A kis ganajtúróbogár apukája soha nem mondta el fiának, hogy csak viccelni próbált. Amikor már felnőtt, a kukorékoló ganajtúrónk talált egy helyes ganajtúrólányt, és családot alapítottak. Ahogy cseperedtek saját gyerekei, őket is úgy nevelte, hogy állathangokat tanuljanak.

Ezért ha következőre valahol hallasz egy ganajtúróbogarat, amint éppen brekeg, ugat, vagy akár nyihaházik, akkor tudhatod, hogy ennek a kis bogárnak az egyik dédunokájával találkoztál.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenmese.blog.hu/api/trackback/id/tr328090604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.