A mesemondó pingvin

2015. november 16. - Mesemondó Barnabás

pingvin.pngHol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mesemondó pingvin. Fél méteres magasságából sosem nézted volna ki, de olyan belső világ lakozott benne, mint még senkiben előtte. Egyetlen problémája az volt, hogy szegény sohasem talált közönséget magának, aki előtt kiönthette volna lelkét, pontosabban a benne lakozó számos történetet.

Fióka korában is szeretett mesélni, de testvérei sokszor leintették. Nem azért, mert nem tetszett nekik, amiket mondott. Zavarta őket, hogy az evésről, úszásról, és egyéb fontos dolgokról elvonja a figyelmüket. Szülei egy ideig jól tűrték, hogy be nem állt a kicsi csőröcske, de egy idő múlva ők is megkérték, hogy inkább a játszópajtásainak meséljen. Patthelyzet alakult ki, szegény kis pingvint mindenki elküldte, hogy meséljen másnak. Nem maradt senki sem, aki meghallgatta volna. Először még próbálkozott, és a kérések ellenére bele-belekezdett egy-egy történetbe, de ezzel csak rontott a helyzeten. Nem kellett sok időnek eltelnie, és a többiek már egyenesen kerülték a társaságát. Szomorúan baktatott a jégmezőkön, és gondolkodott, hogy mit tegyen. Úgy érezte, hogy szétfeszítik a mesék, ha nem adja ki őket.

Egyszer, amikor már nagyon nem bírta, elment egy jégtábla szélére, és a hullámoknak kezdett mesélni. Szinte azonnal jobban érezte magát, ezért folytatta. Mesélt a hullámoknak, és mesélt a szélnek. Mesélt a víznek, mesélt az égnek. Kiadott magából mindent, ami a lelkét nyomta. Elmesélte a saját történetét, és másokét is. Nem hagyott ki semmilyen fontos részletet, de nem untatta a természetet az unalmas részekkel. Pont jó mese volt.

Azt vette észre, hogy három nap eltelt, és ő nem evett, nem ivott, nem aludt, csak mesélt. Körülnézett, és azt látta, hogy pár méteres körben minden nyugodt. Tapasztalatból tudta, hogy itt a sarkvidéken körülbelül addig hallatszik el a hangja. Amíg mesélt, megnyugodott körülötte a háborgó tenger, megállt meghallgatni őt a szél, mosolygott az ég, és örvendezett a víz. Aki hallotta, jó kedvvel és nyugalommal telt el.

Ahogy ezt észrevette, indult is vissza a családjához, hogy megmondja nekik a jó hírt. De senkit sem talált. Nem csak a családja, de az összes pingvin eltűnt. Nézte őket a vízben, nézte a barlangokban, és a jégmezőkön is. Sehol senki.

Megkereste a sarki rókát, és megkérdezte, hova tűntek a többiek. Kiderült, hogy amíg ő távol volt, az alatt erre járt a hatalmas jegesmedve, és elvitte az összes pingvint rabszolgának. Jégvárat épít magának a még jegesebb északon, és ahány állatot csak tud, befog munkásnak. Két napja érkezett, így már messze járhat.

A kis pingvin először elsápadt, majd erőt vett magán, és eldöntötte: akármi történik, kiszabadítja a szüleit és a barátait. El is indult a messzi vidékekre, ahol még sohasem járt.

Hét napig vándorolt, amikor meglátott egy jégvárat. Nem volt, nagy, épp csak pár méteres. De vár volt, nincs kétség, hisz voltak tornyai, és még egy zászló is lobogott a tetején. Odament, és határozottan kopogott rajta. Egy apró jegesmedve-kölyök nyitott ajtót.

- Ki vagy te, mit keresel?
- Én vagyok a pingvin, aki véget vet az állatok rabszolgasorban tartásának! Engedd el a családomat és a barátaimat, vagy…
- Kíváncsi vagyok, hogy mit tennél, de igazából mindegy. Ugyanis ezt a kis várat én magam építettem. Azért is ilyen kicsike. Láttam, hogy apukám milyen szép kastélyt csinált, és ki akartam próbálni magam. Így lett ez. Nincs rabszolgám egy se, akit kiszabadítanál, de azért kíváncsi vagyok. Mi lenne a „vagy” után, mit tennél?
- Mesélnék…
- Mit mesélnél?

Ezek után a kispingvin mesélni kezdett. Most ügyelt arra, hogy ne élje bele magát annyira, hogy napokra itt ragadjon, így csupán perceket szánt a kis bocsra. De ennyi is elég volt, hogy az jókívánságokkal igazítsa útba, hogy merre található apja jégvára.

Három napig vándorolt ez után a kis pingvin, és elérte a várat. Ez már akkora volt, hogy az egész családja kényelmesen elfért volna benne. Odament az ajtóhoz, összeszedte bátorságát, és bekopogott.

Egy felnőtt jegesmedve nyitotta ki a kaput.

- Ki vagy te, mit akarsz?
- Én vagyok a pingvin, aki véget vet az állatok rabszolgasorban tartásának! Engedd el a családomat és a barátaimat, vagy különben…
- Ó! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lenne „különben”. De nincs nálam a családod. Igaz, nem egyedül építettem a váramat, de én csak a többi jegesmedvét kértem meg, hogy segítsenek. Így is eltartott egy kis ideig, de elkészültünk, és azóta egyedül lakom itt. De, most, hogy már kíváncsivá tettél, mondd meg, mi lett volna „különben”?
- Különben mesélnék…
- Tényleg? És mit mesélnél?

A kis pingvin mesélni kezdett. Figyelt rá, hogy ne menjen bele a részletekbe, de így is órákig beszélt. Ez alatt a jegesmedve végig rá figyelt, és utána együttérzően, segítőkészen igazította útba, hogy merre van az ő apjának a kastélya, ami a legnagyobb jégvár a jegesmedvék birodalmában.

Három napon és három éjszakán keresztül menetelt a kis pingvin, végül odaért a hatalmas jég erődítményhez. Akkora volt, hogy nem látszott a vége sem. Már csak a kapuja nagyobb volt, mint az előző jegesmedve egész vára.

Kissé félve merészkedett oda, de összeszedte minden bátorságát, sóhajtott egy nagyot, és bekopogott. Nem más nyitotta ki a kaput, mint a jegesmedvék királya, aki a legnagyobb mind közül.

- Ki vagy te, miért zavarsz engem? - dörrent rá az óriás medve.
- Én vagyok a pingvin, aki véget vet az állatok rabszolgasorban tartásának! Engedd el a családomat és a barátaimat, vagy különben…
- Ahaha! Vagy különben? Kíváncsi vagyok én erre! Nem engedek én el senkit sem, sőt, téged is beteszlek dolgozni a többiek közé. A palotám már készen van, de kell a kiszolgáló személyzet. Tökéletes szakács leszel! Na, most mutasd meg a te nagy „különben”-edet!

A kis pingvin becsukta a szemét, és mesélni kezdett. Mesélt magáról, és mesélt másról. Mesélt a családjáról, és mesélt a jegesmedvékről. Mondott olyan történeteket, amiket mástól hallott, és olyanokat is, amiket ő maga talált ki.

Hét nap, hét éjszaka meg sem állt, csak mesélt, mesélt, és mesélt. És akkor hirtelen csoda történt. Maga a hatalmas jegesmedve-király állította le könnyes szemmel, hogy fejezze be.

- Állj, állj, ennyi elég volt, kis pingvinke... Annyira sajnálom, hogy elraboltam a családodat és a barátaidat. Restellem, hogy más állatokat is elragadtam, és dolgoztattam őket. Nem csak elengedek mindenkit, de a munkájukat is megfizetem. Igaz, ahogy számolom, ezután én leszek a legszegényebb jegesmedve a világon, de megérdemlem tetteimért. Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem.

A kis pingvin csak elmosolyodott, és betotyogott a palotába. A családját a konyhában találta meg, oda osztotta be őket a jegesmedve király. Elmondta nekik a jó hírt, hogy szabadok, végre hazamehetnek. Összeszedték a többieket is, és elindultak hazafelé.

A hosszú út után, amikor végre mind otthon voltak megint, a pingvinek körbeállták hősüket.

- Mondd, mit meséltél a jegesmedve királynak, hogy meglágyult a szíve?

És a kis pingvin mesélni kezdett:

- Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mesemondó pingvin. Fél méteres magasságából sosem nézted volna ki, de olyan belső világ lakozott benne, mint még senkiben előtte…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenmese.blog.hu/api/trackback/id/tr868082970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.